Emlékül egy gyertya...
 
Amikor elment, ez fogalmazódott meg bennem:
2009.12.28 -án írtam...............

Nem várok választ, vagy résztvétet, csak azért irom a soraim, te se halaszd el szeretteid meglátogatását, ahogyan én sem tettem.

Elment.
Elfárad, és itthagyott bennünket. Azt hittem felkészültem, de most megbuktam ezen, mint életem vizsgáin soha.

Sok emlék ugrik be, az idö még nem szépitheti, mégsem rossz egyik sem. Beugrik, megmosolyogtat, és azonnal könnyet is csal szemembe. Csöndes, igazán dolgos ember volt, engem a munkára nevelt, és igazán jól sikerült neki. Mindig azt láttam töle, munkában, otthon, vagy távol, valamit épit, vagy javit. 
2 éve nagyon rámijesztett, -elöször tette-, de akkor még haladékot kaptunk. Most ennyi, és nem tovább.

1 héttel elöbb láttam, és majdnem kihagytuk, majd késöbb jövünk, de valamiért makacsul, -nem érdekelt hogy máshová is költhetnénk, hogy inkább azon a hétvégén is dolgozzak- a végén csak úgy döntöttem, jövünk. Nem tudom ki súgott, de köszönöm, láthattam mégegyszer a számomra utolsó pillanatban. Ha elmulasztottam volna, életem végéig bánnám.

Mégiscsak szerencsés vagyok, és köszönöm, hogy Te voltál az én Édesapám.
Nyugodj békében, én megyek, anyukám még megmaradt nekem.